• A fesztiválról
  • Emlékezetes bábos pillanatok Pécsett
  • Fesztiválok résztvevői
  • Fesztiváldíjak
  • Köszönet
  • Kapcsolat
  • Támogatók

A fesztiválról

Első alakommal 1963-ban adott otthont Pécs városa bábfesztiválnak, mely akkor még az „Országos Bábjátékos Napok” nevet viselte. 1969-ben – a Bóbita Bábegyüttes hazai és nemzetközi elismerésének, illetve az egyre bővülő külföldi kapcsolatainak köszönhetően – nemzetközivé vált, s „I. Nemzetközi Felnőttbábfesztivál, Pécs” néven az UNIMA (Nemzetközi Bábművész Szövetség) hivatalos fesztiváljaként került megrendezésre.

A három évente jelentkező fesztivál komoly segítséget jeletett és jelent most is a hazai bábművészetnek a nemzetközi bábos élet megismerésében, valamint bemutatkozási lehetőséget a külföldi szakemberek és impresszáriók előtt.

A fesztivál rangját emeli az elismert nemzetközi szakemberekből álló zsűri jelenléte és díjai.

A bábfesztivál szervezői mindig is szerették volna előadásaikra becsalogatni a nagyközönséget, megmutatva az érdeklődőknek a műfaj sokszínűségét, virtuozitását. Ennek jegyében az utóbbi fesztiválokra több utcaszínházi, szabadtéri előadást hívtunk meg, a  szakma és a nagyközönség örömére. Az előadások mellett a pécsi galériákban és az utcákon, tereken bábkiállítások, bábinstallációk, zenei produkciók színesítették a programot.

Sramó Gábor
fesztiváligazgató

 MAGYAR ENGLISH
Bóbita Bábszínház | 7621 Pécs, Mária u. 18. | T.: +36 72 211 791 | bobita@bobita.hu